Csatlakozz hozzánk

Tesztek

Égi eszelős – Mazda CX-3 teszt

Tudom most saját magam billentem fenékbe a következő mondattal, de
vállalom a kockázatot! Egy jó szívómotort elég nehéz kis köbcentis
feltöltős erőforrással helyettesíteni. Pont.

Közzétéve

ekkor

Múlt héten a Toyota Auris 1,2 Turbo tesztjében mondtam el, hogy a közös autózgatás közben értettem meg igazán a down-sizing lényegét. Erre megkaptam az új Mazda CX-3-ast, amiben az alap benzines motor 2 literes lökettérfogatú, vagyis nem kicsi, miközben a teljesítménye “mindössze” 120 LE.

Na de mit produkál, atya ég! Csak kapaszkodtam a kormányba az első padlógázas gyorsításnál, de nem akartam lelépni a jobb pedálról, mert közben olyan hangok voltak, mintha versenyautóban ülnék.

Pikk-pakk felgyorsul olyan sebességre a CX-3 még az alapmotorral is, hogy a legtöbben csak a távolodó hátsóját látják. A kipufogó és a motor pedig közben olyan melódiát játszik, ami csak azt hagyja hidegen, aki füldugóval ült be az autóba


Csak pislogtam, bevallom férfiasan. Pedig nem állnak tőlem távol az erős autók, szeretem ha van elég tartalék egy kocsiban, mert van egy ritmusom, amit természetesen a forgalmi szituációknak megfelelően bármikor felülírok. Amikor ilyen helyzetben voltam a CX-3-assal, vagyis kényelmesen poroszkáltunk városban, akkor is meglepően kulturáltan lehetett közlekedni.

Nincs az az érzésem, hogy állandóan padlóba akarom süllyeszteni a pedált, egyszerűen jó érzés döcörögni is az autóval. Annyira kétarcú a motor, hogy már-már skizofréniára gyanakszom. Itt azonban mindössze arról van szó, hogy baromi jól hangolták az erőforrást.

Nem lacafacázik a computer, normál haladáskor adott sebességnél akár kettővel magasabb fokozatot is kérhet tőlünk. Egyébként bírja az alacsony fordulatokat is a motor, nem erőlködik egyáltalán


Mivel újdonság a Mazda CX-3 a kisméretű szabadidő-autók piacán, egy pár gondolatot had említsek meg. Aki egy kicsit is otthon van a négykerekűek világában és még híreket is olvas, az biztosan tudja, hogy a nóvum nem más, mint egy Mazda 2-es, aminek belefújtak a kipufogójába. Persze a nagyobb méret egy kis többletet is hozott, ami elég furcsa a japán gyártótól, hiszen az utóbbi években pont tömeget csökkentettek minden modelljükön.

Persze ez nem jelenti azt, hogy kihízta a csinos kis ruháját az autó, egyszerűen csak a nagyobb kasztni több ponton is megkívánta, hogy megerősítsék. Így bő 100 kilóval többet nyom a mérlegen a CX-3-as, mint a 2-es. Sok, nem tudom, szerintem szexi és pont ott gömbölyödik, ahol kell.

Az egyik legarányosabb forma a CX-3-asé. Persze nyomokban 2-est tartalmaz, hiszen az volt az alap


Ha már technikai csemegék, számos olyan dolog is bekerült a CX-3-asba, amikről olvasva könnyen azt hihetnénk, űrtechnológia van az autóban. Ami majdnem igaz is, hiszen a Mazda Skyactiv, szabad fordításban „égi aktivitás” névre keresztelte újításait még évekkel ezelőtt. Ennek lényege, hogy a down-sizing hóbort helyett elővették a régi jól bevált erőforrásokat, szétszedték az utolsó csavarig majd elkezdték vakarni a fejüket, hogy miként tudnak új dolgokat létrehozni.

Nem tartott sokáig a tanácstalanság, ugyanis a mérnökök pontosan tudták mihez kell nyúlni. Így született meg egy olyan eljárás, amiben a kasztni egyes pontjain keresztül a futóművekig és a hajtásláncig mindent újragondoltak és ebből született meg a már említett hangzatos technológia.

Minden új Mazda büszkén viseli a farán a hangzatos Skyactiv nevet. Higgyék el, van oka mindenhol hirdetni ezt a japán vállalatnak!


A rengeteg újragondolt részlet szerintem annyira egységes, hogy bodorság lenne külön-külön kiemelni. Meg sem próbálom, ugyanis a technikai leírások a való életben egyszerűen annyira harmonikusan működnek, hogy felvetődött bennem többször is, miért kellett eddig várni? Na de ezen már ne meditáljunk, inkább folytatom tovább a CX-3 ajnározását.

Gondolom azt mondanom sem kell, hogy a sajtóanyagok általában tele vannak szebbnél-szebb jelzőkkel, nincs ez másképp a CX-3-nál sem. Nem idézek egyetlen gondolatot sem, helyette inkább elmondom egyszerűbben mit akarnak mondani Mazdáék! Ülj be az autóba, röffentsd be és told neki, vagy ha nem egypedálos huligán vagy akkor élvezd a finom kormányzás, a hibátlan váltó és a bombajó útfogás élményét.

Nem is kérdés, hogy a parancsnoki híd a legjobb hely az autóban. Bár az élmény miatt megéri a többi helyre is behuppanni


Költői? Meglehet, de egyszerűen nehéz szavakba önteni, mennyire jó terelgetni az autót. A sok megrendelhető kütyüből szerencsére nem sok minden volt az autóban, természetesen a biztonsági berendezések zöme ott sorakozott benne, ahogy a navigációs panel is a középkonzol tetején csücsült. Viszont sima szövet ülésekben csücsültem, amik első ránézésre elég karcsúnak tűntek, de hosszabb etapok után sem éreztem úgy, hogy a csigolyáim valahol az ülés és a nadrágom között lennének.

Végre egy olyan gépbe ülhettem, amire valószínűleg a vásárlók tekintélyes része elsők között bök majd rá. Persze közel sem kell azt gondolni, hogy tökéletes lett a CX-3-as, azért vannak apró hiányosságok.

Elsőre kevéskének tűnik az ülések tömése, de végül még hosszú utazás után sem hiányoltam több szivacsot bele


Azt mindjárt előre bocsátom, hogy a harmadik nap után már elkezdtem keresni hibákat vagy nehezen megszokható dolgokat a CX-3-ban, szóval könnyen előfordulhat, hogy szőrszálhasogatónak fogok tűnni. Remélem senki nem kövez meg azért, mert azt mondom, hogy szerintem a méreteivel nincs semmi gond – ez egy ekkora autó, akinek nappali kell a hátsó ülésen az vegyen kombi Mazda 6-ost!

Én két kisgyereket is bepakoltam az autóba és bár feleségem eléggé bemászott a műszerfal alá, nem szorongtunk annyira. A 350 literes csomagtartó pedig még néhány alsó-közepes autónak is becsületére válna. Szóval nem ezekbe fogok belekötni!

Ekkora autóhoz mérten elég méretes a puttony, ráadásul a dupla fedélnek köszönhetően mélyíthetjük is. Ilyenkor pedig még egy nagybevásárlás is elfér ide


Az egyik kényelmetlenség nekem az volt, hogy bár nyomógombos indítás került az autóba, ezen a felszereltségi szinten még nincs benne a kulcsnélküli ajtónyitás funkció. Szóval mikor odalépünk a vashoz, egy hatalmas mozdulattal földhöz vágunk mindent, hiszen a kulcs a zsebünkben van és persze a legmélyebb részre csúszott. Amint megnyomtuk a gombot, kinyílik az ajtó és tehetjük is vissza a gatyánkba a kulcsot, mert innentől nincs már rá szükség.

A másik tapasztalatom az orrom előtt lévő műszercsoportra vonatkozik, ugyanis nagyon sokszor annyira tükröződött a digitális fordulatszámmérő környéke, hogy nem láttam mi történik a motorral illetve a fényekkel. Itt van a visszajelzők nagy része, szóval érthető hogy többször is odapillantottam – volna.

Hiába gombos az indítás, az alacsonyabb felszereltségi szinteken a bejutáshoz még kell a távirányító


A harmadik probléma az üzemanyagszintjelző lustasága volt. Az első 250-300 kilométeren meg sem mozdult a cáger, már azt hittem, hogy levegővel vagy csak benzingőzzel megy az autó. Majd hirtelen úgy elkezdenek fogyni az egységek, hogy csak kapaszkodunk a maradék hajunkba. Az utolsó két észrevételem pedig a középkonzol tetején pihenő kijelzőhöz kapcsolódik. Az egyik, hogy minden indításnál a “HOME” menü jelenik meg, még akkor is, ha előtte mondjuk a fogyasztást nézegettük a különböző grafikonokon.

Az utolsó problémám pedig a teszt vége felé jelentkezett. Reggelente a 8-10 fokban elkezdett nyöszörögni ez a kütyü, ha pedig odatettem a kezem, akkor abbahagyta. Azért is mondom ezt, mert ha nem toljuk a gépnek, akkor kis túlzással a tücskök ciripelését is meghalljuk menet közben, annyira csend honol az utastérben.


Semmi kétség, baromi jól éreztem magam az együtt töltött 1 hét alatt. Számomra ismét bebizonyosodott, hogy a köbcentit nem lehet mással helyettesíteni. Ha már itt tartunk, azért nem is került be az új 1,5-ös benzinmotor a CX-3-ba, mert a tömegnövekedés miatt nem tudta volna olyan dinamikusan mozgatni a bódét. Ezért inkább kétféle teljesítménnyel dobták piacra a 2 literes szívómotort, az alap 120, az erősebb pedig 150 pacit kapott. Mindkét erőforrás alapban 6 fokozatú manuális váltóval érkezik, egy kis extra pénzért ugyancsak 6 gangos automata is választható, míg az összkerékhajtás csak az erősebb motorral párosítható.

Az viszont kicsit érthetetlen számomra, hogy miért 204 Nm mindkét erőforrás nyomatéka, bár szerintem itt a vastagabb bukszájú apucikra gondoltak, akik megveszik életük párjának az erősebb gépet. Nem, nem kislányoztam le az autót, sőt, szerintem kifejezetten férfias darab, főleg hogy még bekacsolt menetstabilizálóval is szépen megrángatja a kormányt a kezünkben kövér gázadásra. Persze pont csak annyira, hogy érezzük, ki a főnök.

Műszaki adatok: Mazda CX-3 G120 Challange

Motor: 1998 cm³, 120 LE/@6.000 min, 204 Nm/@2.800
Méretek: hosszúság: 4275mm, szélesség: 1765mm, magasság: 1535 mm
tengelytáv: 2570mm, csomagtér: 350 l/1260l, üzemanyagtartály: 48 l
Menetkész tömeg: 1155-1230 kg (felszereltségtől függően), megengedett össztömeg: 1690 kg


Végsebesség: 192 km/h, gyorsulás (0-100 km/h): 9 s
Fogyasztás városban (l/100 km): 7,4, fogyasztás városon kívül (l/100 km): 4,9,
kombinált fogyasztás (l/100 km): 5,9; kombinált szén-dioxid kibocsátás (g/km): 137
Alapár: 4.459.900 Ft (G120 Emotion)
A tesztelt modell ára: 5.419.900 Ft (G120 Challange)


– még több (részlet)kép a jobb oldalon a Képgalériában!

Hozzászólások

komment

Hirdetés
Kattintson a hozzászóláshoz

Hagyj egy üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Instagrm

Hirdetés

Népszerű