Csatlakozz hozzánk

Kirakat

25 éves a PlayStation 1 – ezekkel az autós játékokkal nyomtuk

25 évvel ezelőtt, 1994. december 3-án került a japán boltok polcaira az első PlayStation, aminek azóta már az ötödik generációját várjuk.

Közzétéve

ekkor

25 évvel ezelőtt, 1994. december 3-án került a japán boltok polcaira az első PlayStation, aminek azóta már az ötödik generációját várjuk. Az elmúlt negyedszázadban óriási fejlődésen ment keresztül a játékok megjelenése, de hangulatukat tekintve nem feltétlenül sikerült felülmúlni azokat a mesterműveket, melyeknek hála kicsit most visszarepülhetünk az időben.

Számos időtlen klasszikust emlegethetnék a PS1 érából, ám témánknál maradva az autós játékok közül merítettem. Három, stílusában különböző, ám igen szórakoztató címről lesz szó, és bár a lista szubjektív, talán ezekkel voltam el a legtöbbet kölyökként.

Destruction Derby 2 (1996)

Konkrétan ez volt az első PS játék, amivel valaha dolgom volt. Sokáig totál esélytelen voltam benne, akár a versenyről, akár a roncsderbikről volt szó. Mivel hosszú ideig ez volt az egyetlen lemezem a konzolhoz, ezért idővel beletanultam a kissé komor hangulatú, ám annál zúzósabb játékmenetbe.

Imádtam a kommentátort, az óriási ugratókat, és azt, hogy lényegében egy rommá zúzott, háromkerekű csotrogánnyal is célba lehetett érni.

Colin McRae Rally 2 (2000)

Messze megelőzte a korát, mind a menüjét, mind a fizikáját, mind pedig a játékélményt tekintve. Elképesztően szoros csatákat vívtunk multiplayerben, és vigyázni kellett az autónkra, mert a szakaszok utáni javításnál egyáltalán nem volt mindegy, hogy milyen szintre tudtuk visszaépíteni a rallygépünket.

A végtelenségig lehetett benne faragni a másodperceket, mindezt úgy, hogy egy pillanatra se váljék unalmassá.  

Gran Turismo 2 (1999)

Úgy látszik, nekem mindenből a második rész jutott…mindenesetre ez az örök kedvenc, az abszolút első helyezett – legalábbis számomra. Egy jó barátom mutatta meg nekem, és teljesen el voltam ájulva a sok autótól, a még több pályától és a tökéletes zenéktől. Roppant precíz játék, a jogosítványok megszerzésétől a tuningoláson át számos apróságra oda kellett figyelni. Az sem volt mindegy, hogy az első kreditjeidből milyen autót vettél, mert az gyakorlatilag meghatározta a történések menetét. A GT2 non plus ultrája a Suzuki Escudo volt, de a HKS Drag is a legjobbak közé tartozott. Karácsonykor kötelező elővenni!

Ráadásul évforduló az évfordulóban: a Gran Turismo 2 december 11-én lesz 20 éves! Nem kizárt, hogy lesz róla egy bővebb cikk is.

Hozzászólások

komment

Hirdetés
Kattintson a hozzászóláshoz

Hagyj egy üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

HIRDETÉS
Siren7

Facebook

HIRDETÉS

Instagram

HIRDETÉS
MPS Alkatrész 300

Népszerű