Connect with us
Volvo Galéria

Hírek

A városi közlekedés veszélyei

Published

on

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában ezúttal a városi autóvezetés biztonságát vizsgáljuk, sok információval és jó tanáccsal.

Szinte minden autós utazás része a lakott területen, városban való közlekedés. Alapvető fontosságú, hogy a KRESZ-ben is külön szabályok vonatkoznak a lakott területen való közlekedésre, hiszen itt más közlekedők szinte biztosan felbukkannak, akikre külön is oda kell figyelni.

A városban minden pillanatban találkozhatunk gyalogosokkal, kerékpárosokkal, sok az üzlet, amely előtt rakodást végezhetnek, sok az újépítés-felújítás, és még sorolhatnánk. Azaz egy sor olyan körülmény nehezíti a közlekedést, amelyek lakott területen kívül kevésbé jellemzők, ráadásul ezekkel egy rövidebb utazás alkalmával is tömegesen találkozik az autóvezető.

Milyen kirívó szabálytalanságokkal találkozunk, milyen veszélyeket rejtenek ezek és hogyan tudunk biztonságosan vezetni a település határain belül?

Sorozatunk márciusi részében részletesen foglalkoztunk már a gyalogosbalesetekkel, de érdemes egy mondatban feleleveníteni a legfontosabb tudnivalókat. A gyalogosok – egy járművel szemben – a legvédtelenebb résztvevői a közlekedésnek. Természetes, hogy a kijelölt-gyalogosátkelőhelyekhez közeledve erősen defenzív vezetési módot kell választanunk, hogy még a gyalogosok váratlan megjelenése esetén is biztonsággal meg tudjunk állni. Ezen kívül iskolák, óvódák, játszóterek környezetében is kiemelt figyelmet kell fordítani az útmenti gyalogosokra, és itt ki kell emelni a gyermekeket, akik esetleg nem a zebrán próbálnak átkelni az utcán.

Védettség szempontjából a kerékpárosok sincsenek sokkal jobb helyzetben a gyalogosoknál. Bár városainkban a kerékpárút-hálózat egyre sűrűbb, nem minden bringás választja a dedikált utakat. A pandémiás időszakban erősen megnövekedett a bringával közlekedők száma, nem csak az ezt a közlekedési módot választók miatt, hanem a biciklis ételfutárok is egymást érik az utakon. Az ő biztonságuk érdekében előzéskor mindig tartsunk legalább 1,5 méteres oldaltávolságot! Ha ez az útviszonyok, vagy a közlekedési szituáció miatt nem lehetséges, akkor ne legyünk restek lefékezni és kivárni amíg a biztonságos előzés feltételei fennállnak.

Párhuzamos közlekedés

Nagyvárosainkban sokszor több sáv is rendelkezésünkre áll azonos irányban való haladáshoz. Ezeken az útszakaszokon sokszor tömött sorokban haladnak a járművek, de nem szakad megfeledkeznünk arról, hogy előnyszerzés, gyorsabb haladás miatt nem szabad váltogatnunk a sávokat. A cikázás nemcsak szabálytalan, hanem veszélyes is, mert a szabályosan közlekedő autóstársak nem számítanak arra, hogy eléjük vágnak.

Több forgalmi sáv estén kiemelten fontos a már korábban is említett gyalogosátkelőhely megközelítés. A zebránál, ha a szomszédos sávban már áll egy jármű, mindenképpen meg kell állnunk, hiszen az álló autó takarásában jó eséllyel ott van egy gyalogos.

Sebességhatárok

Lakott területen nem lehet mindenhol 50 km/órával haladni. Sok helyen további korlátozásokkal találkozunk, amit nem csak a büntetések elkerülése miatt érdemes betartani, hanem azért, mert a közlekedésszervezők tapasztalatai alapján az útszakaszon ez a biztonságos legnagyobb sebesség.

Lakott területen belül, legyünk nagyon türelmesek, gyorshajtással, cikázással, szabálytalankodással sokkal kevesebbet nyerhetünk, mint amit veszíthetünk!

Autós Nagykoalíció

HIRDETÉS
FANTIC E-BIKE

Facebook

Instagram

Felfedeztük vele a város rejtett zugait. Teszt még idén! 🇸🇪 #volvo #xc40 #suv #tesztautohu #carphotography #sunshine #sunset #hungary #instahun #instacars #canon #carphoto #újautó #2021

1 hónap telt el
View on Instagram |
1/9
Címlapos tesztünk! 😎 #citroen #citroenec4 #elektromosauto #evcar #tesztautohu #instacars #magyarig #újautó #villanyauto #carstagram #carphotography #electriccar #canon #hungary🇭🇺 @citroenmagyarorszag

2/9
Mit tesztelünk épp? Kitaláljátok? #tesztautohu #újautó #magyarország #mik #instahun #canon #carphotography #carstagram

2 hónap telt el
View on Instagram |
3/9
Nissan Leaf - Maxxis Premitra All season teszt hamarosan. #gumiteszt #négyévszakos #bhpgumi

4/9
#peugeot308 #bemutató @peugeot_magyarorszag

5/9
Végre egy mutatós szedán a sok SUV között. 🇸🇪🇸🇪 Címlapon a Volvo S60 tesztünk! #volvocars #volvo #volvos60 #tesztautohu #carphotography #instacars #mik #ikozosseg #hungary🇭🇺 #canon #followus #2021

6/9
Tudtuk, hogy jönnek a szürkébb napok, ezért még épp időben kivittük a Rextont pár fotóra. 🍂🍁☀️ #ssangyong #rexton #suv #4x4 #tesztautohu #autumn #fall #sunshine #napsütés #ősz #hangulat #mik #ikozosseg #hungary #magyarország #carstagram #carphotography @tesztauto.hu

3 hónap telt el
View on Instagram |
7/9
Pimp my Ssangyong 💸💰 #ssangyong #rexton #xzibit #pimpmyride #tesztautohu #saturday #magyarig #instagood #carstagram #koreancar #suv #2021

8/9
Alakul az őszi hangulat. 🍁🍂 #citroen #ec4 #evcar #elektromosauto #teszt #fall #2021 #carstsgram #instahun #instacars #magyarig #catsofinstagram #carphotography #canon #tesztautohu @benserobert

9/9
HIRDETÉS
Volvo 300×250
FANTIC E-BIKE
HIRDETÉS
MPS Alkatrész 300

Népszerű