Csatlakozz hozzánk
Volvo Galéria

Hírek

Beszámoló rovat: Journey of Discovery – Magyarország

Egy expedíciónak a részese lenni nagy élmény és örökre szól. Benne marad az emberben a készülődés izgalma, az ismeretlen felfedezése és a kaland íze.

Közzétéve

ekkor

De lássuk a részleteket! Az egész onnan indult, hogy a Land Rover Solihull-ban legyártotta az egymilliomodik Discovery-t és ebből az alkalomból szervezett egy apró túrát az angliai Birminghamből ide, a szomszédos Pekingig. Összesen 12875 kilométert tesz meg a négy Discovery-ből álló konvoj, amely 13 országon halad át 50 napon keresztül. Az expedíciónak nemcsak a márka népszerűsítése a célja, hanem karitatív oldala is van; az út alatt egymillió angol fontnak megfelelő összeget szeretnének gyűjteni a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége számára. Ezt az összeget víztisztítási célra szánja a két szervezet Ugandában.

A csapat Nyugat-Európán kívül kicsiny hazánkon is áthaladt, de az útvonal érinti még Ukrajnát, Oroszországot, Kazahsztánt, Üzbegisztánt, Kirgizisztánt a végállomás pedig a Pekingi Autókiállítás. Ha odaérnek. Ugyanis a túra előzményének tekinthető 1955-ös „Első Szárazföldi Expedíció” – amelyen egy csapat Land Rover Series 1 indult útnak ugyancsak Birminghamből Pekingbe – valamilyen oknál fogva Szingapúrban fejezte be az utazást. Persze akkor még nagyon merész vállalkozás volt navigációs- és kommunikációs berendezések nélkül nekivágni a kalandnak, nem is beszélve az akkori rémisztő útviszonyokról és a még rémisztőbb politikai helyzetről.

Land Rover Series I. Első fecske

De hát miért ne érnének oda? A politika ma már Keleten sem hátborzongató, a Discovery 4-be pedig belezsúfolták a XXI. század minden technikai vívmányát, no és persze a hat évtizedes tapasztalat sem elhanyagolható. A modellt az állandó összkerékhajtása, a zárható differenciálműve, a kiváló terepszögek, a Terance Response rendszer, légrugóval ellátott futómű és persze a Discovery teherbíró képessége segíti át a kietlen keleti vadon úthibáin.

Terrain Response: A Discovery számítógépes rendszere elősegíti az autó stabilitását különböző terepviszonyok között. Aszfalt, fű, hó, sár, vagy homokos talaj, mind-mind más beállítást igényel, amelyet a sofőr egy gomb eltekerésével aktiválhat. A kívánt üzemmód kiválasztása után a rendszer optimalizálja a terepjáró motorjának, erőátvitelének és felfüggesztésének beállításait.

Apropó teherbíró képesség; a pót üzemanyagkannákkal, trepnikkel, csomagokkal, sátrakkal és minden egyéb kiegészítővel a Land Rover Discovery tömege 4 (!) tonnára hízott, ami 40 újszülött kiselefánt súlyával vetekszik. Ekkora monstrum mozgatásához bizony erőre is szükség van, amit egy 5.0 literes V8-as erőforrás ad, gyakorlatilag játszi könnyedséggel, ugyanis a blokkból 375 harci mént és 510 Nm-es forgatónyomatékot lehet előcsalogatni.

Az autók bődületes erejéről és terepjáró képességéről néhány szerencsés kollégával egyetemben én is meggyőződhettem, hiszen a csapat tagjai mosolyogva fogadták az ötletet, hogy a konvojt ott fényképezzük, ahová való; a terepen. Nosza rajta, a borongós vasárnapi délután kis kitérővel meglátogattunk egy valaha volt tankgyakorló-pályát, ahol a homokos, löszös talaj és egy-egy siratófal jó kis bemelegítési lehetőség volt a brigádnak. A fiúk kezdeti magabiztossága hamar lekókadt, ugyanis a mély homokban a nehéz vasak sorra elásták magukat. Hörögtek a V8-ak, kapartak a kerekek, szállt a homok, a sofőrök homlokán pedig néhány verejtékcsepp kezdett csillogni. Hízott is a májam; na gyerekek, nem kell elmenni Kínáig, hogy elakadjatok! A betyáros magyar talaj is tartogathat meglepetéseket!

Persze a gyár szerint egy Land Rover sohasem akadhat el, így néhány módosítás a terepbeállításokon valamint sofőr csere egy profi terepoktatóra és bár küszködve ugyan, de a Discovery kiszabadult a homok fogságából. Ennek láttán kárörvendő gondolataim úgy foszlottak semmivé, mint ahogy a nyitva felejtett benzines kannából elpárolog a nafta. Hiába, na, értő kezekben ezt a terepjárót elég nehéz megakasztani. A srácok szinte vérszemet kaptak, és egymás kezéből kapkodták ki a volánt. Talán egészen estig eljátszottak volna az óriáshomokozóban, de sajnos a délután gyorsan elröppent és a konvojnak indulnia kellett tovább Ukrajna felé. Még néhány közös fotó, aztán már nem maradt más hátra, mint hogy érzékeny búcsút vegyünk újdonsült ismerőseinktől. A karaván elhaladt, én pedig nehéz szívvel néztem utánuk. A kaland számomra itt véget ért. Mégis boldog vagyok, mert kicsit én is benne lehettem az expedícióban, amely jelenleg is halad a véget nem érő ázsiai sztyeppék kietlen útjain. Hajrá fiúk!

Hozzászólások

komment

Hirdetés
Kattintson a hozzászóláshoz

Hagyj egy üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

HIRDETÉS
FANTIC E-BIKE

Facebook

Instagram

Használt Zoét szabad-e? Előnyök és buktatók videóbemutatónkban. Írott teszt rövidesen! ➡️ tesztauto.hu #renault #renaultzoe  #renaultzoe⚡️ #elektromosauto #evcar #hungary #hasznaltauto #usedcar #mik #magyarig #instahun #carstagram #carphotography #carphoto #tesztautohu #canon #followus

2 hét ago
View on Instagram |
1/9
Az elsők között tesztelhettük a Volvo XC40 tisztán elektromos változatát! Hamarosan olvashattok róla a @tesztauto.hu -n! 🇸🇪🇭🇺 #volvo #xc40recharge #tesztautohu #carphotography #mik #hungary #magyarig #instacars #evcar #carstagram #elektromosauto #2021 #newcar #volvoev #followus

3 hét ago
View on Instagram |
2/9
Elég brutál lett az Audi Skysphere koncepció. 😳 #audi #skysphere #concept #mik #magyarig #carstagram #conceptcar #tesztautohu #carphotography
Elég brutál lett az Audi Skysphere koncepció. 😳 #audi #skysphere #concept #mik #magyarig #carstagram #conceptcar #tesztautohu #carphotography
1 hónappal ago
View on Instagram |
3/9
A valaha készült egyik legszebb VW! Nálunk már begyűjtötte az elismerő pillantásokat, most rajtatok a sor, hogy beszerezzétek a Deagostini legújabb sorozatának egyik gyöngyszemét, a Karmann Ghiát, 1:43-as méretarányban! Részletek a tesztauto.hu címlapján! #deagostini #volkswagen #karmannghia #vwkarmannghia #oldtimer #diecast #fémmodell #mik #ikozosseg#hobby #hungary @deagostini_official

2 hónappal ago
View on Instagram |
4/9
Ilyen egy Honda-belső, 2021-ben. Tágas, modern, átlátható. #honda #crv #suv #blackedition #teszt #mik #magyarig #instahun #carstagram #carphoto #interior
Ilyen egy Honda-belső, 2021-ben. Tágas, modern, átlátható. #honda #crv #suv #blackedition #teszt #mik #magyarig #instahun #carstagram #carphoto #interior
2 hónappal ago
View on Instagram |
5/9
Idén ismét találkozhattak az Alfák szerelmesei. 😍 @alfacity_hu #alfaromeo #hungary #meeting #carstagram #2021 #mik #magyarinsta #carphoto #classiccars #alfa4c

6/9
Alaposan átalakult az Opel Astra! Hogy tetszik? #carphoto #opel #opelastra #vizor #2021 #újautó #nextgen #mik #magyarig #instahun #ᴄᴀʀsᴛᴀɢʀᴀᴍ

7/9
Klasszikus darabbal bővült a gyűjteményünk! Már rendelhető a Deagostini Volkswagen-sorozata. #vw #volkswagen #deagostini #modell #diecast #diecastcollector  #diecastphotography #tesztautohu #gyűjtemény #vwgolfgti #classiccar #1978 #magyarig #instacars

8/9
Pók a falon!
@monsterenergy #walkonthewall #rideonthewall #impossible #tesztauto #autoteszt
Pók a falon! @monsterenergy #walkonthewall #rideonthewall #impossible #tesztauto #autoteszt
2 hónappal ago
View on Instagram |
9/9
HIRDETÉS
Volvo 300×250
HIRDETÉS
MPS Alkatrész 300

Népszerű