Csatlakozz hozzánk

Hírek

Tavasszal kezdődik a debreceni BMW gyár építése

A BMW Group debreceni gyárának építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak. Debrecen önkormányzata jelenleg…

Közzétéve

ekkor

A debreceni BMW gyár építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak. Debrecen önkormányzata jelenleg a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi.

„Nagyon elégedett vagyok a gyár építésének megkezdéséhez szükséges előkészítő munkafolyamatokkal. A debreceni illetékesekkel és a magyar kormány képviselőivel professzionálisan, a szerződésekben foglaltaknak megfelelően működünk együtt” – nyilatkozta Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Az új gyárnak otthont adó Debrecen tökéletes választás számunkra. A csapatom és a magam nevében is elmondhatom, hogy nagy lelkesedéssel várjuk az építkezési munkálatok jövő tavaszi beindítását” – tette hozzá.

Amióta 2018 végén megkezdődtek a leendő gyár földterületi előkészületei, a helyszínen dolgozó munkagépek több mint 1 700 000 köbméter földet termeltek ki és forgattak vissza. A mérnökök pedig mintegy 1 350 méter hosszú földalatti csőhálózatot fektettek le és hozzávetőlegesen 11 000 méternyi esővíz-elvezető árkot alakítottak ki. A területen körülbelül 200 teherautó és kamion fordul meg naponta.

fotó: bmwgroup.jobs

A környék közúti és egyéb infrastruktúra-fejlesztési előkészületei, valamint az északnyugati ipari park építkezést előkészítő munkafolyamatai a tervek szerint haladnak.

A BMW Manufacturing Hungary Kft. már az idei év végén felállítja a leendő üzem területén a 2020 tavaszán induló építkezési munkálatokhoz szükséges berendezéseket. Az építkezés a cölöpök beágyazásával és a szerkezeti alapok kiöntésével veszi kezdetét jövő tavasszal.

A BMW Group karrierfejlesztő csapata aktív toborzási munkába kezdett

2018 őszén a BMW Group karrierfejlesztő csapata aktív toborzási munkába kezdett Magyarországon. A debreceni gyár humán erőforrást felépítő és építkezési munkafolyamatokat előkészítő munkatársai pedig már idén nyáron munkába álltak.

A debreceni gyár karrieroldalán számos további állásajánlat megtalálható. Fontos, hogy a BMW Group kizárólag a https://www.bmwgroup.jobs/hu weboldalon működtet hivatalos toborzási csatornát.

2019. július 18-án a BMW Group bejelentette, hogy a Debreceni Szakképzési Centrum két oktatási intézményével karöltve Magyarországon is útnak indítja a német mintára kidolgozott duális szakképzés koncepcióját. Az ötéves program innovatív oktatási környezetben, kimagasló minőségű továbbképzési szabványok és rugalmas szisztémák mentén garantálja, hogy a debreceni gyár gyakornokai tökéletesen felkészülve kezdik meg szakmai pályafutásukat.

BMW gyár

Az első oktatási év idén indul el: az ötéves szakképzésből az első kettőt a partneriskolákban, a három éven át tartó gyakorlati fejlesztést pedig a BMW Group gyárában teljesítik majd a résztvevők. A BMW Group Debrecenben dolgozó karrierfejlesztő csapata az elkövetkező hetekben aktív toborzási kampányba kezd, amelyet 2020-ban Hajdú-Bihar megye területére is kiterjeszt.

Versenyképes gyártóegység Európában

A BMW Group döntésének értelmében a jövőbeni debreceni gyáregységgel bővül majd a vállalat globális gyártóhálózata, mely követi a BMW Group kiegyensúlyozott világszintű növekedést támogató startégiáját.

Hajdú-Bihar megye székhelye tökéletes választás a BMW gyár számára. Debrecen elsősorban kiváló infrastruktúrája, kiforrott logisztikai kapcsolatai és a beszállítói hálózatba való optimális integrálhatósága okán mutatkozott előnyösnek. A térség magasan képzett munkaerőpiaca pedig újabb kulcsfontosságú tényező.

A BMW Group jövőbeni gyáregységének munkatársain felül, a beszállítói hálózat képviselői és a közvetlen szolgáltatók is számtalan munkalehetőséget kínálnak majd az északkelet-magyarországi régióban.

A BMW Group 2004 óta működtet hivatalos képviseletet Magyarországon, ahol az elmúlt másfél évtizedben kiváló, hosszú távú kapcsolatokat épített ki beszállító partnereivel.

via BMW Press

Hozzászólások

komment

Hirdetés
Kattintson a hozzászóláshoz

Hagyj egy üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

HIRDETÉS
Siren7

Facebook

HIRDETÉS

Instagram

HIRDETÉS
MPS Alkatrész 300

Népszerű