Csatlakozz hozzánk

Nagyvilág

A Rambo Lambo – Lamborghini LM002

Sokan meglepetten pilláztak, amikor megjelent a Lamborghini SUV-ja, az Urus, azt azonban kevesen tudják, hogy a luxusmárka már korábban is próbálkozott nagyobb vasak építésével…igaz az LM002 messze nem a városi terepjárók kategóriáját célozta meg eredetileg.

Közzétéve

ekkor

1986 és 1993 között mindössze 328 példány készült a szögletes óriásból, mely a nyolcvanas évek elején készült LM001 koncepciót vette alapul. A cél nem feltétlenül a luxusterepjárók kedvelőinek kiszolgálása volt, mindinkább az Egyesült Államok hadseregét igyekeztek vele lenyűgözni.

Nagyjából 50 millió forintot kérnek érte manapság

Az elkészült prototípust végül sosem tesztelte a hadsereg, de még a Dakarra átalakított 600 lóerős példány sem mutathatta meg tudását extrém körülmények között. Így aztán, – ahogy az általában lenni szokott -, az LM002 elkészült darabjai végül a gyűjtők kezei közé kerültek. Az utcai kivitelek a Countach 455 lovas, 5.2 literes V12-esét kapták, a hadsereg számára ugyanakkor 7.2 literes erőforrással szerelték volna a Rambo Lambo-t. A 2,7 tonnás összkerekes óriás alig 8 másodperc alatt képes volt 100 km/órára gyorsulni, amivel akkoriban csúcstartónak számított kategóriájában.

Kíváncsiak vagytok, két srác miként épített újjá egy Lamborghini Huracánt? Katt ide!

Hozzászólások

komment

Hirdetés
Kattintson a hozzászóláshoz

Hagyj egy üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

HIRDETÉS
Siren7

Facebook

HIRDETÉS

Instagram

HIRDETÉS
MPS Alkatrész 300

Népszerű