Connect with us

Tesztek

A korai ID.3-hoz képest a Cupra Born olyan, mintha kész lenne

Published

on

1200 kilométer lett a vége a tesztnek.

Néha egészen fura dolgokat tud produkálni a VW konszern, ami a “szegmentálást” illeti. Magamtól azt gondolnám, hogy a jámbor ID.3 csak úgy kiált egy Skoda adaptáció iránt, ehhez képest a Cupránál adtak rá baseball sapkát meg nonfiguratív tetoválást.

Ettől jobb autó ugyan nem lett, de a korai ID.3-hoz képest a Cupra Born olyan, mintha kész lenne. Egy-két bug itt-ott még mindig idegesített, például előzmény nélkül a tempomat elment pár órára pihenni, de így is összeszedettebbnek tűnt, mint a VW, ami a hírek szerint azóta sokkal jobb, szintén.

A “sportosabb” jelző mérsékelten alkalmazható ugyan a Born esetében, mint a Cupra többi modelljénél, amelyek egyébként elképesztően sikeresek az EU piacán, és a konszernen belül most éppen az új kedvenc státuszát élvezik, hatalmas erőforrásokkal, és nagy tervekkel megtámogatva.

Amit nem szerettem az ID.3 esetében, az a Born-nál is fennáll, ugyanakkor pont annyival élhetőbb, és annyival jobb volt az idő is a téli VW teszthez képest, hogy ezt igazából sajnáltam visszaadni.

A vevőelégedettséggel foglalkozó felmérésekben a VW pont azokban a kérdésekben szenvedett nagy visszaesést, amit az ID.3 esetében kritizáltam. Kezelhetőség, anyagminőség, dizájn, összeszerelés.

A kezelhetőség érdemben nem változott, a VW-nál azonban már új rendszer fut, ami nagy javulást hozott, és az első verzióhoz képest a Born is javult.

Anyagminőség: abszolút érzékelhető a javulás, a Born otthonos, de nem éri el a korábbi konszern szintet.

Dizájn: forradalminak nem mondanám, tökéletesen látszik, hogy egyszerű fogásokkal igyekeztek elkülöníteni az autót az alapját képező modelltől, de összességében jól sikerült a művelet, a kedves bárgyúságot egy határozottabb karakter váltotta.

Összeszerelés: itt is határozott a javulás.

Ami jó maradt: a vezethetőség, a futómű hangolás, az autó érzetű autó továbbra is erőssége a németeknek.

Hab a tortán a kicsit erősebb villanymotor, és a reszponzívabb kormányzás. Gyorsan menni egyáltalán nem volt kedvem vele. Magasan ülök, nagy a súly, rekuperálásra hangolt a fék, teljesen test idegen forszírozni egy ilyen autót, akkor is, ha mozdul a “gázra”.

Előrelátással, tervezéssel, nyugalommal teljesíthető volt a héten az 1200 kilométer. Ettől függetlenül, amíg nincs az országot lefedő villámtöltő hálózat, kicsit olyan még mindig a szabadságérzet, mint amikor előzetesből kiengedve lábpereccel a lábán él az ember. Legalábbis így képzelem el.

Ha eleve így mutatkozik be a modell, emblémától függetlenül, sok kritikát megspórolhatott volna magának a konszern. Sikerült megszeretni, és csak pár “apróságot” kellett helyre tenni. Ettől függetlenül az ablakemelők gombjainak megoldása vállalhatatlan, és a kapacitív gombok beszállítóját is cserélni kellene.

varkonyigabor.blog.hu | facebook

HIRDETÉS
FANTIC E-BIKE

Facebook

Instagram

És akkor hátulról még meg sem mutattuk. 🤯 #volvo #c40recharge #teszt #mik #magyarig #carstagram #tesztautohu #carphotography #evcar #elektromosauto @volvogaleriabudapest

4 hónap telt el
View on Instagram |
1/9
Ugye, hogy milyen sokat számít egy jól átgondolt facelift? Szinte rá sem ismerni az S-Crossra, a lényegen ugyanakkor nem változtattak. Tesztünk a címlapon! #tesztautohu #scross #facelift #suzuki #hungary #carstagram #mik #instahun #magyari #2022 #newcar #carphotography @magyarsuzuki @benserobert

2/9
Építünk Wartburgot? 😎 #deagostini #wartburg #353 #ddr #instahun #magyarig #modell #hobbi #veterán

5 hónap telt el
View on Instagram |
3/9
Megépítenéd? Nézz fel a tesztauto.hu-ra, akár már most megrendelheted a sorozatot! #deagostini #wartburg #353 #ddr #modell #hobbi #magyarig #mik #instahun #tesztautohu

6 hónap telt el
View on Instagram |
4/9
Elég menő lett a Tucson Beast, az Uncharted filmben tűnik fel, már csak ezért is megnézzük! 😎 @hyundai_hun #tucson #beast #uncharted #funday #tesztauto #instahun #2022 #magyarig #hyundai

5/9
Alig 50 példány készült a Nürburgring csomagos kivitelből. 360 millióért kelt el. 😨 #lexus #lfa #joemacari #mik #instacars #japan #lexuslfanurburgringedition #lexuslfa #carstagram #carphoto #tesztauto

7 hónap telt el
View on Instagram |
6/9
Felfedeztük vele a város rejtett zugait. Teszt még idén! 🇸🇪 #volvo #xc40 #suv #tesztautohu #carphotography #sunshine #sunset #hungary #instahun #instacars #canon #carphoto #újautó #2021

8 hónap telt el
View on Instagram |
7/9
Címlapos tesztünk! 😎 #citroen #citroenec4 #elektromosauto #evcar #tesztautohu #instacars #magyarig #újautó #villanyauto #carstagram #carphotography #electriccar #canon #hungary🇭🇺 @citroenmagyarorszag

8/9
Mit tesztelünk épp? Kitaláljátok? #tesztautohu #újautó #magyarország #mik #instahun #canon #carphotography #carstagram

9/9
HIRDETÉS
FANTIC E-BIKE
HIRDETÉS
MPS Alkatrész 300

Népszerű