A legjobbkor jött – Suzuki S-Cross 1.4 Hybrid 48V GL teszt

Itt az ideje belehúzni – gondolhatták az S-Cross eladásait nézve a Suzukinál, és való igaz, nagyon ráfért már a frissítés a népszerű kompakt SUV-ra. Bár a megújulás nem teljes, ezzel az ügyes ráncfelvarrással ismét évekre kitolták a modell életciklusát, szavatosságát.

Lassan két éve annak, hogy utoljára S-Cross, illetve akkor még SX4 S-Cross vendégeskedett nálunk. Meglehetősen sokat sóhajtoztunk akkor, hogy igencsak ráférne már egy kis aktualizálás, ugyanis a konkurensek is folyamatosan szabnak-varrnak-módosítgatnak, hogy az SUV tenger felszínén tartsák középkategóriás modelljeiket.

A Suzuki végül lépett is, méghozzá nagyon jó érzékkel, ugyanis nemhogy levették a „fogszabályzót” az SX4 előtagot végül elhagyó S-Crossról, de még egy kimondottan csinos frontot és hátsót is faragtak neki. Mindezt tették úgy, hogy radikális változásokat ezen kívül nem igazán találhatunk rajta. De ennyi éppen elég, és még egy egész korrekt árat is sikerült neki találni, ami persze a bevezető mézesmadzag, plusz az autóipart is érintő komoly drágulás után annyira ugyan már nem szívderítő, de erről egy kicsit később.

Kanyarodjunk most vissza a megjelenéshez, ami alapjaiban rajzolta át az S-Cross stílusát, mely egy egészen különleges átmenetet alkot a Swift és a Vitara frontja között, és nem mellesleg remek arányokkal rendelkezik. A motorháztető kicsit feljebb van, a maszk mintázata látványos, az alapáron járó LED-fényszórók pedig nem csupán hatékonyak, de a hármas osztás miatt kimondottan jól mutatnak. Az összkép elölről némileg a Peugeot 2008-ra hajaz, ám annál valamivel kecsesebb. A hatás ráadásul egészen nagyautós, még akkor is, ha ezek a fotók egy kicsit maszkulinabbnak tüntetik fel az amúgy keskeny bódét.

És akkor jöjjön most egy kis játék. Takarjátok le az autó orrát. Láttok bármilyen változást oldalt? Itt a varázslat! Szóval az S-Cross maradt ugyanazokon az alapokon, egyszerűen átlegózták kicsit. Ezt így kell. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy nem rendezték le egy kis lökhárító-átrendezéssel a faceliftet, ennél jóval többet kapunk! Nézzük csak meg a hátulját, ami szintén nagyon ügyes apróságokkal lett feldobva: a füstüveg mögé rejtett, ezüsftoncsoros LED-ek a végigfutó díszléccel, illetve felül a szélvédőt körülölelő toldattal és szárnyakkal sikerült izgalmassá tenni egy Suzuki-feneket, ami óriási szó ebben a szegmensben!

Még úgy is, hogy az egészet áthatja valamiféle Toyota-utánérzet. Az alsó rész sem fullad unalomba, kiemelték a síkból a csomagtérajtót, és még a lökös is mutat, a körbeműanyag pedig igazán hasznos, ha a dzsindzsásban van dolgunk. És miért is ne lenne, van belőle összekerekes verzió is – a soron következő tesztünkben például pont arról lesz szó.

Odabenn már sokkal ismerősebb minden, már-már olyan érzésünk lehet, mintha nem is igazán történt volna itt semmi. Ami persze nem igaz, mert bár a kormány is maradt a régi, meg a konzol alsó részén sem változtattak, a műszerfal azért mégis megkapta a színes információs kijelzőt, a manuál klíma fölött pedig a rostélyok, valamint az infotainment rendszer is új köntöst kapott. Utóbbi igazán kellemes csalódás, hiába ez a kisebb érintő, a megjelenése, valamint a már GL-ben járó kamera miatt jár a pluszpont. A rendszer gördülékeny, érthető, a korábbihoz képest pedig jóval modernebb.

Az anyaghasználat maradt a régi, plasztiktenger, ameddig a szem ellát, viszont a kesztyűtartó fölé tettek egy puha, lyuggatott, műbőr „párnácskát”, és már ez feldobja az amúgy korábban minden esztétikumot nélkülöző, Alföld-méretű üres, kopogós részt. Az összeszerelés amúgy hibátlan, érzetre a szigetelés valamivel jobb lett, a kéderek közé beszoruló levegő miatt azonban az ajtók még mindig kissé nehézkesen csukódnak.

Ami a GL szintet illeti, ezzel kezdődik a paletta, és hiába nincs kulcsnélküli indítás, meg kétzónás digit klíma, így is (majdnem teljesen) elegendő az, amit ad, a már említett LED-lámpa, kamera, adaptív tempomat vonalon mozogva teljesen jó a felszereltség. Ennyi pénzért viszont az ülésfűtés már igazán beleférhetett volna, na de akkor mégis ki venné a GL+-t.

Motorválasztékról sokat nem kell beszélnünk, az S-Crossnál már régen kivezetett egyliteres Boosterjet óta egyedül maradt a az 1,4-es, társául pedig egy lágy hibrid rendszert fogadott, ami kevesebb lóerővel (129), ám magasabb nyomatékkal (253 Nm) jár, mint a korábbi változata. Abban az emlegetett, 2020-as tesztben már kifejtettem a mild hibrid változat a flottaszintű kibocsátásra gyakorolt hatását, amivel kapcsolatosan azóta már tudjuk, hogy a Toyotától licencelt Swace és az Across segített leginkább lejjebb tornászni.

Alapból egyébként hatos manuális jár, ami viszonylag kellemes, főleg a korábbi háromhengereshez kapcsolt ötöshöz képest. A fogyasztás valahol 6-7 liter környékén lesz, igazából ez sem rossz. A vezetési érzete is maradt a megszokott, kicsit ideges kormány, mérsékelt pattogás, a közepesen kemény futómű miatt azonban jó úttartás.

Hogy az árak mennyit változtak? Sokat. Habár a korábban tesztelt, pre-facelift SX4 S-Cross GL+ volt, az ülésfűtést leszámítva gyakorlatilag ugyanezt tudta, és az valahol 5,5 körül megállt. Kezdetben ugyan a már megújult GL bevezetőáron 6,09 millió volt, ami még bőven belefért az elmúlt évek viszontagságaiból fakadó drágulásba, azonban ez mostanra már 6,5 lett. Így az alapáras S-Cross ennyiről indul, a teteje meg…arról majd a GLX tesztünkben, amit alig néhány nap múlva élesítünk is! A bemutató videóját mindenesetre már most megnézhetitek.

A tesztlehetőséget a Suzuki Világ és a Magyar Suzuki Zrt. biztosította.