Connect with us

Tesztek

Francia típusú találkozás – Citroën C-Elysée 1,2 VTi

A franciák kétségtelenül a gasztronómia nagyjai. Ha azonban a reggeliről van szó, szeretik a dolgokat egyszerűen elintézni. Kávé, kenyér és valami kenhető, mindössze ennyire van szükségük. Vajon a Citroën új puttonyosukra is illik ez a recept? Lássuk.

Published

on

Budapest, 7 fok, szemerkélő eső. Jól emlékszem arra a napra, amikor néhány héttel ezelőtt összekötötte életemet a sors a C-Elysée-vel. Valahogy az eső végigkíséri nálunk ezt az autót. VincentVega kollégám is esőben próbálta a C-Elysée-t a nemzetközi bemutatón, Barcelonában.

Ezúttal nem én választottam autót, hanem gyártásvezető kollégám lepett meg ezzel a lehetőséggel, mert úgy gondolta hasznos tapasztalatot meríthetek találkozásunkból. Ezt azért tartom fontosnak megosztani előjáróban, mert személyem erősen idegenkedik ettől a formavilágtól. Ha bármit választhatnék egy autó karosszériájának az számomra biztos nem lépcsős hátú lenne. Egy sportos kombi, vagy egy kabrió sokkal inkább az én világom, bár igaz, ezzel most a világtrendeknek is épp ellent mondok. Keleti szomszédaink imádják ezt a formát. No, de sebaj, egy autó megismerése néhol magunk megismerését is jelenti.

Mire is jó egy ilyen forma?
Elegancia, jó hangszigetelés, légellenállás, komfort és luxus szavak jutnak az eszembe elsőre, amikor egy lépcsős hátú formára gondolok. Nagy verdák, mint a Mercedes S-osztály, a BMW 7 sorozat, vagy a Maseratti Quatroporte. Olyan luxusautók, amelyeknek a nyolc számjegyű árán felül a megjelenése is tekintélyt sugároz. Nem így a 4 ajtós franciánk, ugyanis enne az autónak teljesen más a célközönsége.

Mindig figyelni szoktam a tesztek során, hogy a kereskedés kapuján kigördült újdonságra mennyire figyelnek oda az emberek. Mi a reakciójuk? Elismerő mosoly, csodálkozás vagy teljes ignorálás. Az elmúlt évek során általam megfotózott és / vagy tesztelt modellek közül a RS Megane-t, a BMW 114i-t és a Land Rover Defender-t nagyon csodálták, míg a Hyundai Santa Fét és a Ford Focus ST-t már csak a szakértői szemek részesítették figyelemben. Szegény Citroën C-Elysée-t csak 1 valaki csodálta meg, egy taxis, aki maga is Citroënben ült.

Ez azonban nem csoda, mert a kisautókból varázsolt puttonyosok arányai valahogy sose sikerülnek olyan befogadhatóra a szemnek, mint amit alapjaiban csak erre terveznek a mérnökök. A funkció legtöbbször a forma elé kerül. Persze, meg is védem most a C-Elysée-t, mert az elmúlt évek egyik legjobban sikerült budget puttonyos formájával rendelkezik. Nála – az én listámon legalábbis – csak a Fluence tud egy kicsit több stílust felmutatni. De most jöjjön pár mozgókép az autóról, és pár tulajdonságáról.

Rövid, de karakteres orr, nagy acél felületű középső rész és egy odabiggyesztett hátsó jellemzi a C3 alapjaira épülő, de tengelytávban megnyújtott autó oldalsó sziluettjét. Itt el is érkeztünk egy érdekes kérdéshez. Vajon miért nem hagyták meg a C3 elejét, ha már alapjaiban ugyanaz? Nem lett volna költséghatékonyabb, ha már arról szól ez az autó?

Költséghatékony tervezést a múltban valóban ez jellemezte, de mára a gyártók megértették, hogy nem elegendő egy puttonyt rajzolni a kompakt hátuljára, ahhoz át is kell tervezni az elemeket, hogy stílust kapjon. A Peugeot 301, Škoda Rapid és most a C-Elysée is jó példát mutat erre. A költséghatékonyságot szerencsésre nem a design oltárán áldozták fel. A spórolás jelei máshol keresendők. Olyan tételekben, mint például a csomagtartófedél anyaghasználata és zsanérozása, burkolatlan lemezfelületek a csomagtérben, csomagtér nyitó és zár hiánya a hátsó ajtón (ami igen bosszantó szituációkat tud eredményezni a hétköznapok során), ablakemelő kapcsolók elhelyezése a váltókonzolon, általában a műanyagok és egyéb kézzel is sűrűn megfogott anyagok felhasználása. Ez most ugyan negatívnak hathat, holott ennek mind megvan az előnyös oldala is és ennél a modellnél ezt kell meglátnunk. Az olcsóbb műanyagok sokkal tartósabbak, régebbi konstrukciók használata sokkal kiforrottabb, az alkatrészellátásról nem is beszélve.

Az így kialakult érzés engem már-már időutazóvá tett. Bár az új autó illat miatt még szagra nem stimmel, ám így is a 80-as évek francia autóinak modern reinkarnációjában ültem. Tágas belső, komfortos ülések és egy könnyű karosszériával jól húzó kis motor. Jelen alanyunk esetében a 3 henger speciális karakterével és Barkasokra emlékeztető hangjával. Sőt meg merem kockáztatni, hogy kétszer több hengernyi Porsche boxer motor hangot is hallottam benne valahol. Bár ezt lehet már csak bele akartam hallani a motor és a kipufogó rendszer hangzásába. Ettől függetlenül az 1.000 kg alatti össztömegű járműhöz bőven elegendő ez a kis motor.

Nem eszik sokat, erőltetett menetben (időpontról-időpontra, tempósan haladva, kihúzatva a fokozatokat) is max. 7 litert mutatott a fedélzeti komputer. Óvatos haladás mellett ez akár 5-5,5 liter között is lehet, ami egy 50 literes tankkal számolva 900 és 1.000 km közötti hatótávolság. (Ez már dízel territórium, Uraim!)

A motorválaszték nem nagy, benzinesből kettőt választhatunk az 1.2-est 72 és az 1.6-ost 115 lóerővel, illetve van még egy 92 lovas HDi is a kínálatban, és kész. Bár ennél az autónál ez utóbbi kérdéses választás. Felára ugyan csak 10%-a a benzinesnek, de a megtérülése a jelenlegi üzemanyag- és szervizköltségek mellett valószínűsíthetően még a hosszú utakban gondolkodóknak sem fogja megérni.
Összegezve a C-Elysée barcelonai bemutatója óta nemhogy romlott volna, sokkal inkább csak nőtt a szememben, amihez igen jutányos 2.5 milliótól induló bevezető ára is hozzájárul. Mondjuk ez az ár csak a Citroen saját finanszírozásának igénybe vételével él, a kocsi alapára az 1.2-es motorral valójában 2.8 millió forint. Bár a forma nem lesz soha a kedvemre, a modell mindenesetre beírta magát emlékezetembe, s minden bizonnyal az összes racionális gondolkodású és moderáltabb pénztárcával rendelkező apuka is egyet fog érteni velem egy tesztkör után. A kis Citroën elnyűhetetlen és hűséges kísérője lesz annak a családnak, aki elkötelezi magát emellett a puttonyos mellett.

HIRDETÉS
FANTIC E-BIKE

Facebook

Instagram

És akkor hátulról még meg sem mutattuk. 🤯 #volvo #c40recharge #teszt #mik #magyarig #carstagram #tesztautohu #carphotography #evcar #elektromosauto @volvogaleriabudapest
És akkor hátulról még meg sem mutattuk. 🤯 #volvo #c40recharge #teszt #mik #magyarig #carstagram #tesztautohu #carphotography #evcar #elektromosauto @volvogaleriabudapest
5 hónap telt el
View on Instagram |
1/9
Ugye, hogy milyen sokat számít egy jól átgondolt facelift? Szinte rá sem ismerni az S-Crossra, a lényegen ugyanakkor nem változtattak. Tesztünk a címlapon! #tesztautohu #scross #facelift #suzuki #hungary #carstagram #mik #instahun #magyari #2022 #newcar #carphotography @magyarsuzuki @benserobert

6 hónap telt el
View on Instagram |
2/9
Építünk Wartburgot? 😎 #deagostini #wartburg #353 #ddr #instahun #magyarig #modell #hobbi #veterán
Építünk Wartburgot? 😎 #deagostini #wartburg #353 #ddr #instahun #magyarig #modell #hobbi #veterán
6 hónap telt el
View on Instagram |
3/9
Megépítenéd? Nézz fel a tesztauto.hu-ra, akár már most megrendelheted a sorozatot! #deagostini #wartburg #353 #ddr #modell #hobbi #magyarig #mik #instahun #tesztautohu
Megépítenéd? Nézz fel a tesztauto.hu-ra, akár már most megrendelheted a sorozatot! #deagostini #wartburg #353 #ddr #modell #hobbi #magyarig #mik #instahun #tesztautohu
7 hónap telt el
View on Instagram |
4/9
Elég menő lett a Tucson Beast, az Uncharted filmben tűnik fel, már csak ezért is megnézzük! 😎 @hyundai_hun #tucson #beast #uncharted #funday #tesztauto #instahun #2022 #magyarig #hyundai
Elég menő lett a Tucson Beast, az Uncharted filmben tűnik fel, már csak ezért is megnézzük! 😎 @hyundai_hun #tucson #beast #uncharted #funday #tesztauto #instahun #2022 #magyarig #hyundai
8 hónap telt el
View on Instagram |
5/9
Alig 50 példány készült a Nürburgring csomagos kivitelből. 360 millióért kelt el. 😨 #lexus #lfa #joemacari #mik #instacars #japan #lexuslfanurburgringedition #lexuslfa #carstagram #carphoto #tesztauto

6/9
Felfedeztük vele a város rejtett zugait. Teszt még idén! 🇸🇪 #volvo #xc40 #suv #tesztautohu #carphotography #sunshine #sunset #hungary #instahun #instacars #canon #carphoto #újautó #2021
Felfedeztük vele a város rejtett zugait. Teszt még idén! 🇸🇪 #volvo #xc40 #suv #tesztautohu #carphotography #sunshine #sunset #hungary #instahun #instacars #canon #carphoto #újautó #2021
9 hónap telt el
View on Instagram |
7/9
Címlapos tesztünk! 😎 #citroen #citroenec4 #elektromosauto #evcar #tesztautohu #instacars #magyarig #újautó #villanyauto #carstagram #carphotography #electriccar #canon #hungary🇭🇺 @citroenmagyarorszag

10 hónap telt el
View on Instagram |
8/9
Mit tesztelünk épp? Kitaláljátok? #tesztautohu #újautó #magyarország #mik #instahun #canon #carphotography #carstagram
Mit tesztelünk épp? Kitaláljátok? #tesztautohu #újautó #magyarország #mik #instahun #canon #carphotography #carstagram
10 hónap telt el
View on Instagram |
9/9
HIRDETÉS
FANTIC E-BIKE
HIRDETÉS
MPS Alkatrész 300

Népszerű