Connect with us

Tesztek

Ha jól választasz, a kedvenced lesz – Honda Jazz 1.2 teszt

Published

on

A Honda Jazz a hazai autós társadalom egyik, ha nem a legnagyobb kedvence. Tesztet írni róla annyit tesz, mint fellapozni a közhelyszótárat, találomra kiválasztani belőle néhány tételt, amit aztán mindenféle kockázatot nélkülözve elpuffogtathatunk. De! Ahogy az újságírónak nem kell belehalnia az irodalmi szépségekbe egy Jazz-anyag elkészítésekor, úgy a Honda kisautójának sem a világmegváltás volt a célja. Annál sokkal nemesebb utat választott: megbízható, megfizethető, praktikus alternatívát biztosít azok számára, akik nem akarták/akarják túlbonyolítani az eljutást A-ból B-be.

A Jazz ebben nagyon is jó, azonban nem árt résen lenni, mert hiába bír ilyen tulajdonságokkal, a nagy népszerűség bizony a kevésbé vidám oldalait is a felszínre hozza, főleg úgy, hogy a korai példányok már felnőttkorba léptek. Mai főszereplőnk mindössze egy évre van ettől, külföldről is lett behozva, bár utóbbi jellemzője – bármennyire is meglepő -, inkább előnyére vált. A magyar választék ugyanis hiába bőséges, jelentős részük kissé túlárazott, egyben pedig alulgondozott, mert hát a Jazz mindent bír, elég beleülni és falni a kilométereket. Persze van benne igazság, de mint ahogy tesztünk alanya is mutatja, ahhoz, hogy gondtalan pillanatokat éljünk meg vele, költeni is kell rá.

Varga Tibor kollégámmal egy rövid bemutatót is készítettünk a tesztautóról. Ha mobilról nem állítható HD minőségűre, használjátok ezt a linket.

A kétezres évek legelején járunk. Amikor még Nokia 3310 lapult a zsebünkben, Windows XP futott a gépünkön, és Kispolszki állt a bejárónkon. Már akinek. A hazai piacát letaroló Jazz ekkor már itthon is jelen volt, de csak az igazán szerencsések birtokolhatták, ugyanis akkori, 3,7 milliós ára nagyjából 56 havi átlag nettónak felelt meg. Csak összehasonlításként: ez olyan, mintha ma kb. 13-14 millióval számolnánk. Voltak olcsóbb konkurensek (Yaris Verso, Opel Meriva) és meglepő módon drágább is (Fiat Multipla), mégis úgy alakult, hogy végül a magyar néplélek a Honda apró egyterűjét emelte fel és hordozta körbe az elkövetkezendő évtizedekben.

Persze mielőtt nagyon belemerülnénk a nosztalgiába, gyorsan jegyezzük meg, hogy a Jazznek volt miből építkeznie:

Jelenleg egy Jazz valahol 600 körül indul, az igazán szépeket pedig olyan 1,3-1,5 millió körül árulják. Tibié 2004-es, 192 ezret futott, honosítással együtt belefért 1,2-be, illetve még ráköltött nagyjából 300 ezret. Sok? Igen. Jó? Egészen. Pedig én már ott húztam volna a számat, hogy ez egy Ausztriából érkezett darab, de amint megláttam, hogy sem a küszöbök környéke, sem az ajtók alja, sem az egyéb tartóelemek nincs elrohadva, egyből megenyhültem. Újrafényezett ajtó már van, de legfeljebb egy kis kocc lehetett, az meg ennyi idősen belefér. A motortérben itt-ott eredményesen munkálkodott a sópára, ám csak felületi nyomokat hagyott, a tornyok szépek. A külső egységes, az ajtók nem lógnak, a csomagtér gázteleszkópja sem zuhan a fejünkre. A pótkeréknél ugyan a szériahibának számító tetőlemez-szigetelési probléma megszüntetéséig összegyűlt a víz, de mivel korróziónak nem volt nyoma, ezért túl sokszor nem áztathatták el a szóban forgó autót. Szintén jellemző még a fényszóró-burkolatok mattulása, polírozással el lehet tüntetni.

Nem egy szilikonnal végigkent, hologramosra polírozott “nepperjazz”, de pont ez benne a jó, sehol nem lóg ki a lóláb

A varázslat ugyanakkor a lemezek mögött van. Ez az alig 3,8 méter hosszú és 1,5 méter magas kisautó odabenn meghökkentően nagynak hat, egyértelművé téve sikerének miértjét. Roppant ügyesen játszottak anno a tervezők: nagyok az üvegfelületek, magasan van a plafon, ezek eleve segítenek a térérzet növelésében. Aztán ott van az ötletesen lekerekített műszerpult, ami miatt több hely marad a lábnak, a hátsó soron pedig kellően hosszúak az ülőlapok és még az első ülések háttámlái sem zavarnak be.

Kisebb negatívum, hogy a vezető lábánál nincs „pihentető”, hosszabb távon ez kényelmetlen

A Honda igazán nagy dobása mégis a „magic seats” volt, amit azóta is előszeretettel alkalmaznak a Jazz-ben. Kezdjük ott, hogy már az első sor is egy a támla tetején található kallantyúval állítható, a másodikat pedig nem csupán síkba hajthatjuk, de külön-külön szendvicsbe is. Ezzel válik tökéletessé a helykihasználás, amihez nem csupán a 380/1323 literes csomagtér, de a padlókialakítás, az ilyen-olyan tárolók, és még a műszerfal alatti polc is hozzájárul.

A másik, ami miatt a mai napig népszerűek az (újkori) első generáció tagjai is, az az anyaghasználat tartóssága. Nagyon kevés 17 éves autónál láttam ilyen korrekt állapotú szöveteket, műanyagokat, ez nem egy foszladozó, nyöszögrő belső, totálisan egyben van. Kizárólag a vezetőoldali ülés szivacsa hangoskodik kissé, valószínűleg a rugalmassága már nem olyan, mint egykoron. A kormány, a váltógomb, valamint a kézifékkar lyuggatott textúrája nincs simára kopva, ez is jellemző indikátora a használat mennyiségének, milyenségének. Ami a felszereltséget illeti, távirányítós centrálzár van, klíma van, vezető –és utasoldali légzsák van.

Ez a Jazz az 1,2-es, 77 lovas motort kapta, mellette még az 1,4-es, 83 lóerős szerepelt a palettán. Egyik sem egy nyomatékbajnok, de nincs ezzel gond, a pályatempó egyáltalán nem okoz gondot, az előzéseknél meg szimplán érdemes visszaváltogatni. Az ötsebességes váltó ebben partner, jó kapcsolási érzetű, még ennyi év után sem valami lötyögős grízesbödön. A vezetési/utazási komfortot nézve a futómű egész kellemes darab, a szigetelés viszont nem a legerősebb oldala a Jazz-nek, a motor és a kerékjáratok felől is beszűrődik a gördülési/szélzaj. A manőverezhetőség remek, ám azzal érdemes számolni, hogy a szervó eléggé lusta, a kormány nem forog vissza magától alapállásba. Normál használat mellett a Jazz kellően takarékos, 6 liter alatt nem nagy varázslat tartani a fogyasztását, óvatosabb lábbal az 5,5 is hozható.

Használt tesztjeinknél rendszerint megemlítjük a felmerülő költségeket is. Jelen esetben az olaj/szűrők, féktárcsák, hátsó betétek, a generátor ékszíja, a vízpumpa, az ablakmosó motorja voltak csereérettek, plusz kapott 4 új abroncsot is az autó. Ezen felül szelepfedél és szívósor tömítést is cseréltek, beállították a szelephézagokat, továbbá cserélték a gyertyákat is. Ez utóbbi különösen fontos lehet, 8 gyertya van ugyanis a Jazz-ben, ha a motor járása kevésbé egyenletes és némi teljesítményvesztés észlelhető, érdemes ezekre gyanakodni. Ez a felsorolás nincs 300 ezer forint, cserébe most sokáig problémamentes lesz az autó, bár azt se felejtsük el, hogy ennél sokkal több ráfordítást is igényelhet egy-egy elhanyagoltabb példány.

A Honda Jazz rászolgált a népszerűségre, és jó látni, hogy a későbbi szériák is megtartották az elődök kedvelt tulajdonságait. Az bizonyos, hogy utóbbiak sem lesznek már fiatalabbak, de még nagyon sokáig fogjuk őket látni az utakon, többek között a most tesztelt darabot is.

HIRDETÉS
FANTIC E-BIKE

Facebook

Instagram

És akkor hátulról még meg sem mutattuk. 🤯 #volvo #c40recharge #teszt #mik #magyarig #carstagram #tesztautohu #carphotography #evcar #elektromosauto @volvogaleriabudapest
És akkor hátulról még meg sem mutattuk. 🤯 #volvo #c40recharge #teszt #mik #magyarig #carstagram #tesztautohu #carphotography #evcar #elektromosauto @volvogaleriabudapest
5 hónap telt el
View on Instagram |
1/9
Ugye, hogy milyen sokat számít egy jól átgondolt facelift? Szinte rá sem ismerni az S-Crossra, a lényegen ugyanakkor nem változtattak. Tesztünk a címlapon! #tesztautohu #scross #facelift #suzuki #hungary #carstagram #mik #instahun #magyari #2022 #newcar #carphotography @magyarsuzuki @benserobert

6 hónap telt el
View on Instagram |
2/9
Építünk Wartburgot? 😎 #deagostini #wartburg #353 #ddr #instahun #magyarig #modell #hobbi #veterán
Építünk Wartburgot? 😎 #deagostini #wartburg #353 #ddr #instahun #magyarig #modell #hobbi #veterán
6 hónap telt el
View on Instagram |
3/9
Megépítenéd? Nézz fel a tesztauto.hu-ra, akár már most megrendelheted a sorozatot! #deagostini #wartburg #353 #ddr #modell #hobbi #magyarig #mik #instahun #tesztautohu
Megépítenéd? Nézz fel a tesztauto.hu-ra, akár már most megrendelheted a sorozatot! #deagostini #wartburg #353 #ddr #modell #hobbi #magyarig #mik #instahun #tesztautohu
7 hónap telt el
View on Instagram |
4/9
Elég menő lett a Tucson Beast, az Uncharted filmben tűnik fel, már csak ezért is megnézzük! 😎 @hyundai_hun #tucson #beast #uncharted #funday #tesztauto #instahun #2022 #magyarig #hyundai

5/9
Alig 50 példány készült a Nürburgring csomagos kivitelből. 360 millióért kelt el. 😨 #lexus #lfa #joemacari #mik #instacars #japan #lexuslfanurburgringedition #lexuslfa #carstagram #carphoto #tesztauto

8 hónap telt el
View on Instagram |
6/9
Felfedeztük vele a város rejtett zugait. Teszt még idén! 🇸🇪 #volvo #xc40 #suv #tesztautohu #carphotography #sunshine #sunset #hungary #instahun #instacars #canon #carphoto #újautó #2021
Felfedeztük vele a város rejtett zugait. Teszt még idén! 🇸🇪 #volvo #xc40 #suv #tesztautohu #carphotography #sunshine #sunset #hungary #instahun #instacars #canon #carphoto #újautó #2021
9 hónap telt el
View on Instagram |
7/9
Címlapos tesztünk! 😎 #citroen #citroenec4 #elektromosauto #evcar #tesztautohu #instacars #magyarig #újautó #villanyauto #carstagram #carphotography #electriccar #canon #hungary🇭🇺 @citroenmagyarorszag

10 hónap telt el
View on Instagram |
8/9
Mit tesztelünk épp? Kitaláljátok? #tesztautohu #újautó #magyarország #mik #instahun #canon #carphotography #carstagram
Mit tesztelünk épp? Kitaláljátok? #tesztautohu #újautó #magyarország #mik #instahun #canon #carphotography #carstagram
10 hónap telt el
View on Instagram |
9/9
HIRDETÉS
FANTIC E-BIKE
HIRDETÉS
MPS Alkatrész 300

Népszerű