Csatlakozz hozzánk

Tesztek

Az esélyesek nyugalmával? – Toyota Auris bemutató

A Zsámbékon tartott bemutató „szárazanyag-tartalma” talán kicsit több volt a kelleténél, de segített megérteni, mitől lett jobb a második generációs Auris, mint az előd és miért van félnivalója a kategória többi képviselőjének.

Közzétéve

ekkor

A Toyotának nem volt más választása, homlokegyenest más koncepció köré kellett építenie az új Aurist, mint az elbaltázott első nemzedéket. Felfoghatatlan, miként gondolhatták annak idején azt, hogy a magas építésű ötajtóssal a fiatalabb korosztályt is sikerül megszólítani. Nem is a magából a szürkeséget sugárzó megjelenés volt az igazi problémája, hanem az esetlen futómű, a sokat fogyasztó, hatodik fokozat híján, az autópályán igencsak hangosan dolgozó benzinmotorok, valamint az utastér érdekes kialakítása. A dízelek legalább keveset ettek, a 2,2 literes változat pedig hátra igényesebb, csatolt lengőkaros futóművet kapott. Ennek ellenére teljességgel érthető, hogy az alapoktól kellett mindent újrakezdeni. Ennek ellenére a fundamentum ugyanaz maradt, vagyis a padlólemezt nem érintették a változások, a tengelytáv továbbra is 260 centiméter.

Alaposan módosították azonban a karosszéria-szerkezetet, amely 10%-kal merevebb a korábbinál, mégis könnyebb, mert több helyen alkalmaztak nagyszilárdságú acélt. Ennek is köszönhető, hogy a hagyományos motorral szerelt változatok ötven, míg a hibridek hetven kilót fogytak az átalakulás során. Ezzel sikerült elérnie a Toyotának azt, hogy kategóriájában legalacsonyabb induló tömeggel az Auris rendelkezzen – az 1,33 literes benzinmotorral szerelt változat csupán 1150 kilóval mérlegel, egyes konkurenseire akár másfél mázsát verve.

Jönnek

Idén sem tétlenkednek a Toyota háza táján. A 2012-ben indított modelloffenzíva folytatódik, így nemsoká megismerhetjük az Auris Touring Sports utónévvel ellátott kombi változatát, az Auris formavilágát továbbvivő terepjárót, a RAV4-et, valamint az egyterű Versót. 2015-ig nem kevesebb, mint 21 új modellel jelentkezik a Toyota.

Nem volt kérdés, hogy le kell mondaniuk az egyterűeket idéző kialakításról. Így eltűnt 5,5 centi a magasságból (146 cm lett, a szélesség 176 cm, míg a hossz 427,5 cm), ezért került egy centivel közelebb a karosszéria az aszfalthoz. Annak érdekében, hogy a tömegközéppont minél alacsonyabbra kerüljön, az üléspozíció sem maradt érintetlen, ezentúl négy centivel kell alacsonyabbra helyezni ülőgumóinkat beszálláskor. A hibridek akkumulátorát sem csak a vállalható méretű csomagtér miatt költöztették a hátsó ülés alá – a súlyos szerkezet jobb helyen van az aszfalthoz közelebb, ha a tervezés céljai között a vezetési élmény is szerepel. Ezzel azonban elérték azt is, hogy az összes változat ugyanolyan méretű csomagtartóval rendelkezik. A 360 literes érték megfelel a kategória átlagának.

A karosszéria formáját a dinamizmus jegyében rajzolták meg, tény, hogy sokkal mozgalmasabbra sikerült az összkép, mint az előd esetében, aminek kerekded domborulatairól egyszerűen lecsusszant a pillantás, így gyakorlatilag észrevehetetlen volt. Az új Aurison megjelenő határozott élek és az emelkedő övvonal lendületessé teszik, a csíkszem-lámpák pedig optikailag szélesítik az autót. Az alak azonban nem öncélú, hiszen törekedtek a minél kisebb légellenállásra is. A 0,277-es érték elérése érdekében azonban alul és felül is trükköket vetettek be. A padlólemezt teljesen leburkolták, de ez a borítás nem sima, áramláskisimító éleket helyeztek el rajta. Ugyanilyen elemek találhatóak a visszapillantók szárai mellett az ajtókon és a hátsó lámpaburákon is. Vagyis kisebb tömeg, kisebb légellenállás, amelyeknek egyenes következménye a fogyasztás csökkenése.

Persze ebben szerepe van az átdolgozott motoroknak is, hiszen új erőforrást nem találunk a kínálatban. Tehát továbbra is kétféle benzines (1,33 literes 99 lóerős, illetve 1,6 literes, 132 lóerős), két dízel (1,4 literes, 90 lóerős, valamint 2,0 literes 124 lóerős) és a 136 lóerős összteljesítményű, 1,8 literes hibrid választható. A kisebbik benzinesből és dízelből létezik ECO verzió is, amelyek Start&Stop elektronikát, acél keréktárcsákat, hosszabb végáttételt és kiegészítő fűtést kapnak. Manuális klíma sem kerül már egyetlen Aurisba sem, mindegyiket digitálissal szerelik. Ezekkel a teljes motorpalettára vetített átlagfogyasztás több, mint tíz százalékkal csökkent.
A spórolás igazi bajnoka azonban a hibrid, hiszen amellett, hogy a gyári adatok szerint mindössze 3,8 liternyi benzint igényel száz kilométerre, a fékei háromszor annyi ideig tartanak, mint a hagyományos erőforrásokkal hajtott változatokéi. De motorja sem tartalmaz súrlódó-kopó alkatrészeket, így azok cseréjével sem kell számolni.

Hosszú távra

Risztov Éva, aki a 2012-es Londoni Olimpián a tízezer méteres hosszútávúszás versenyében elsőként csapott a célba, és tavaly az Év Sportolója lett, 2013-ban újabb elsőséget könyvelhetett el. Tegnap vehette át az első magyarországi Auris Hybrid kulcsát a Toyota Motor Hungary képviselőitől. A sportolónő köszönetnyilvánításában kiemelte, hogy mindig is Toyotára vágyott, az pedig külön örömmel tölti el, hogy egy hibriddel lepték meg, hiszen környezettudatos életet él.

Technológiai fronton viszont nem mutat föl semmi különlegeset az Auris. Talán csak a járműstabilitás-vezérlő rendszere az, ami kiemelhető az elektronikai segédeszközök hosszú, ám szokásos sorából. A VSC speciális szolgáltatása, hogy a segít a pilótának a korrigáló manőver végrehajtásában azzal, hogy annál a pontnál felkeményíti a kormányt, amelyen túl már nem kell azt tekerni az adott helyzet megoldásához.

Ezt menet közben is megtapasztalhattuk, ám a Driving Camp körpályáján található, latyakkal borított műgyanta csak nagyon alacsony sebességnél tette lehetővé a VSC megdolgoztatását. Sokkal meggyőzőbb volt a szlalomozás és a kikerülési manőverek végrehajtáta. Kevés idő jutott ugyan az autózásra – a nemzetközi bemutatón azonban alaposabban kipróbálhattuk -, ám azt ki lehet jelenteni, hogy az új Auris fényévekkel kezesebb, mint az elődmodell. Pontosabb a kormányzás, kevésbé dől a karosszéria, a mozdulatokra kiszámíthatóbban reagál. Már nem csak a csúcsmodell kapja meg a bevezetőben említett komolyabb, kettős keresztlengőkaros hátsó futóművet, hanem az 1,6 literes benzinestől felfelé mindegyik. Az alábbi videóban össze lehet hasonlítani az előző, és az új Auris oldaldőlését szlalom közben.

Utastere is barátságosabb, bár az alacsonyabb felszereltségi szinteken még találunk kevésbé szemrevaló anyagokat. Ugyanakkor ez nem véletlen, hiszen széles réteget ki akarnak szolgálni az Auris-szal. Így juthatunk el a 3 990 000 forintba kerülő 1,33 literes, még a klímát sem tartalmazó Start verziótól az árlista tetején tanyázó, 7 340 000 forintos hibridig, amelyhez egyedi jégszürke bőrbelső is rendelhető, így vásárlója joggal érezheti, különleges autó van alatta. (Részletes információk itt találhatóak)
Az 1,6-os benzinesért legalább 4 690 000 forintot kell fizetni, az 1,4-es dízel 4 895 000, míg a nagyobbik öngyulladós motorral szerelt változat 5 825 000 forinttól férhető hozzá.

Ha kicsivel is, de ezek az árak alatta maradnak a kategória átlagának. Nem véletlen ez az árképzés, hiszen elég merész tervekkel vág neki az évnek itthon a Toyota. Nem kevesebb, mint 900 Aurist szeretnének eladni idén. Ez éppen háromszorosa a tavalyi mennyiségnek. Az ötszáz ötajtós verzió mellett a nemsoká megjelenő kombi változat további négyszáz darabbal venné ki a részét a mutatványból. A kissé faramuci helyzetben lévő magyar piacon, ahol a flottaértékesítés 70%-os, a puttonyos verziónak kulcsfontosságú szerepe van. A gazdaságos üzemeltetés oldaláról a hibriddel támadnak. Úgy tűnik, mindenre felkészültek, most a piacon a sor.

További TOYOTA cikkeink itt. Katt.

Ha a Tesztauto.hu cikkei segítettek a szolgáltatások és a járművek kiválasztásában, akkor a kérünk benneteket, hogy a vásárlásnál tegyetek erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatjátok a Tesztauto.hu működését. Köszönjük!

Hozzászólások

komment

Olvasás Folytatása
Hirdetés
Kattintson a hozzászóláshoz

Hagyj egy üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Instagrm

Hirdetés

Népszerű